Parajdi sótéglákból kirakott, változó színű háttérfényekkel hangulatossá tett sószobát alakítottak ki Budapest XII. kerületében, az Orbánhegyi Óvoda Kiss János altábornagy utcai tagóvodájában. A gyermekek egészségének megőrzését szolgáló terápiás helyiség létrejöttéhez a „Tégy a parlagfű ellen!” Közhasznú Alapítvány nyújtott anyagi segítséget.
„Kizárólag együttes fellépéssel lehetünk eredményesek” – üzente Áder János köztársasági elnök, a „Tégy a parlagfű ellen!” Közhasznú Alapítvány alapítója a parlagfű-probléma ellen tenni kívánó szakembereknek és civileknek. Az alábbiakban az I. Nemzeti-Nemzetközi Parlagfű Nap parlamenti nyitórendezvényén felolvasott államfői köszöntőlevelet ismertetjük.
2010 tavasza óta a „Tégy a parlagfű ellen!” Közhasznú Alapítvány támogatásával ingyen vehetnek részt az allergiás, asztmás betegek egy tízalkalmas terápián a budapesti Szent Rókus Kórház sószobájában. A résztvevők visszajelzései azt mutatják, hogy jó hatással van rájuk a kezelés – az alábbiakban az alapítványunkhoz érkezett levelekből idézünk.
A „Tégy a parlagfű ellen!” Közhasznú Alapítvány és az önkormányzatok összefogásának köszönhetően, 2010-ben az allergiás betegek több megyében is kedvezményesen vehettek igénybe immunterápiás kezelést. A Szegedi Tudományegyetem Gyermekklinikáján végzett terápia során, a résztvevők már az első évben jelentős javulásról számoltak be.
A "Tégy a parlagfű ellen!" Közhasznú Alapítvány alapítója, dr. Áder János európai parlamenti képviselő a parlagfű okozta problémák súlyosságára figyelmeztetett és közös fellépést sürgetett a 2011 májusában közzétett mozgósító levelében. A siker érdekében az alapítvány támogatására kéri az adózó polgárokat.
2011 tavaszától már egy új, korszerű és biztonságos játszótéren játszhatnak a hernádi gyerekek. A település egy négymillió forint értékű játszóteret nyert Pest Megye Önkormányzata és a „Tégy a parlagfű ellen!” Alapítvány parlagfű-mentesítési versenyén.
Parlagfüves területekkel talákozott? Nem tudja, kit kell értesíteni annak érdekében, hogy lekaszálják a gyomnövényt? Segítünk! Írja meg nekünk az info@tegyaparlagfuellen.hu címre, hol, milyen tulajdonon található a parlagfűvel szennyezett terület, s ha tud, küldjön képet is a helyszínről. A parlagfű kaszálását kérve a „Tégy a parlagfű ellen!” Közhasznú Alapítvány felveszi a kapcsolatot az illetékes szervekkel.
A „Tégy a parlagfű ellen!” Közhasznú Alapítvány támogatásával ingyen gyógyulhatnak az allergiás betegek a Szent Rókus Kórház sószobájában. A jelentkezések sorrendjében kétszázan kaphatnak térítésmentesen tíz alkalomra szóló sószoba-bérletet.
Összefogott 2010-ben az önkormányzatokkal a „Tégy a parlagfű ellen!” Közhasznú Alapítvány annak érdekében, hogy több pollenallergiás beteg juthasson hozzá Magyarországon az immunterápiához, jelenleg ugyanis ez az egyetlen olyan ismert orvosi kezelési forma, amely nem csupán a tüneteket, hanem a betegséget előidéző okokat is képes megszűntetni. A kezdeményezést az indokolja, hogy az Országos Egészségpénztár – szemben az európai gyakorlattal – 2005. óta semmilyen támogatást nem nyújt a terápiához.